Ebben a téli csapadékos időben nincsen lehetőség a program megszervezésére, így erről csak utalványt tudunk adni.
NEM hétvégi sofőröknek!
Az autós program alatt garantáltan szembesülni fog az ”átlag” sofőr hiányosságaival, az utcán szerzett tapasztalatokat itt sutba dobhatja.
A Mazda RX8-as vezetés során megtudhatod, hogy mire is vagy képes versenypályán, versenyautóval.
A Mazda RX8 vezetésre az Euro-ringen van lehetőség.
A program minden alkalommal reggel 10 órakor kezdődik, és átlagban 17 óráig tart. A délelőtti órákban egy intenzív elméleti oktatáson vesznek részt a sofőrök, ahol konkrétan a versenypályával és az autók menetdinamikájával ismerkednek.
Ez egy kicsit száraz anyag, de később a vezetés során segítséget nyújt a megszerzett fizikai ismeret. Ez után egyórás ebédszünet következik, majd 13:00-tól kezdődnek a vezetések.
A sofőrök nem előre meghatározott sorrendben mennek fel a pályára. Így valaki már végezhet 14 órára is, mely után megfigyelheti a többi versenyzőt, a háttérmunkákat, a csapatot, de lesz, aki 16 órára kerül csak a volán mögé.
Minden pilótát kiértékel instruktorunk, aki a vezetés alatt folyamatosan figyeli a fejlődésedet és a technikádat!
Mindenki kétszer 5 kört vezet, ami előtt az instruktor bemutatja a pályát, az ideális ívet, illetve a fékezési pontokat. A két vezetés között 10-20 perces pihenő tartunk.
A programról belsőkamerás felvétel készül.
Műszaki adatok:
Mazda RX-8 Cup Car
2006-os évjáratú (nincsenek évjáratok között különbségek)
6 fokozatú sportváltó
200 lóerős hátsókerék hajtás
gyorsulást 6 sec 0-100-ra
végsebesség kb. 250 km/h
Mikor, szervezhető meg az élmény?
Az autós élményre minden hónapban egy hétvégi napon van lehetőség, pontos időpontokért kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat.
Ilyen a meglepkés utalvány:
Az élmény utalvány formájában is ajándékozható, így az ünnepeltnek kell majd nálunk jelentkeznie 12 hónapon belül, hogy mikor szeretné a program szervezését.
Az utalvány egy díszdobozban tartalmaz egy mini DVD-t, a lemezen egy videó film van ízelítőnek, hogy az ünnepelt megnézhesse ajándékát.
Az utalványok megtekinthetőek a Meglepetés Utalványok menüpont alatt.
Az utalvány plusz költsége 2500 Ft, mely a program árához hozzá adódik.
Hogyan, és mennyi idő alatt kaphatom meg az ajándék utalványomat?
Az ajándék átvételének lehetőségei:
- Személyesen: ingyenes
Minden munkanapon (hétfőtől-péntekig) reggel 9 óra és du. 16 óra között az irodánkban.
Akár a megrendelés napján, azonnal átvehetőek az élményajándék utalványaink.
Címünk: 1093, Bp., Lónyay u. 27, 2. em. 4.
- Futárral: 2.500 Ft
Budapesten belül bármely munkanapon, de akár hétvégén is, az ön által kért időpontban érkezik futárunk.
Élményajándék utalványainkat már másnap átveheti futárunktól, sürgős esetekben akár aznap.
A rendelés értékét akár futárunkkal is rendezheti átvételkor.
- Postai utánvéttel: 2.000 Ft
Az ország területén belül hétfőtől-péntekig érkeznek csomagjaink az MPL postaszolgálat által. Irodánkban felveszik az ön által megrendelt csomagot és a következő munkanapon reggel 9 óra és du. 16 óra között kézbesítik. Amennyiben nem tartózkodott senki a címen, aki átvehette volna, a következő munkanapon ismét megpróbálják. Ha ez az átvétel is sikertelen, akkor a legközelebbi postán kerül leadásra. Ott a megfelelő személyi okmányokkal hivatalon nyitvatartási időben át lehet venni.
A megrendelt ajándék anyagi részét a postással vagy a postán utánvét tudja rendezni.
A feltűntetett túra árak természetesen az Áfát tartalmazzák.
Fogyasztói vélemények:
Még senki sem írt véleményt erről a termékről. Kérem, jelentkezzen be és írjon egy véleményt.
Tisztelt Meglepkék!
Megkésve bár, de köszönöm az Önök által biztosított élményt!
Gondoltam, izgalmas lesz számomra, de élményként emlékezetes marad az a pár kör.
Köszönöm még egyszer!
további jó munkát kívánva:
Vargacz Péter...
1. Nagyon tetszett, hogy nem voltatok "tukmálósak", azaz egy percig sem éreztem azt, hogy csak arra hajtotok, hogy fizessek. Ez főleg akkor jött le, amikor nyáron először mentem be érdeklődni. (Nem szeretem, mikor rögtön előkerül az előlegszámla.) Bővebben...
Mondhatom, hogy szó szerint megleptek bennünket! E-mail formájában rendeltem meg Önöktől az agyaggalamb lövészetet édesapám 55. születésnapja alkalmából. Ezért sajnos csak szóban tudtam tájékoztatni ...
Nagyon köszönöm a lehetőséget és a segítséget, hogy a "mennybe" repíthettük bátyámat, majdnem a szó szoros értelmében. Igazi meglepetés lett, úgy sikerült, ahogy a nagykönyvben megírták. Az idő is kitűnő volt, kék ég, ra...