|
Júliusban bekötik a fejét marketingesünknek, Reninek. A hétvégén nagyon tuti módon kérte meg kedvese, Dávid az örömében ugráló menyasszony kezét. Be kell, hogy valljuk valóban ügyes leánykérés volt. Rákészült, kidolgozta a részletket. Egy szóval le a kalappal!!!
Egy trükkös kis tesztet állított össze a menyasszonyjelöltnek, akit a lakáson végigvezetett a gyűrűhöz. Először egy ponyváról gördült alá a kérdés, hogy tetszene a neve, immár a fiú vezetéknevével, majd miután Reni kitalálta, hogy mi a kedvenc színe és száma párjának, egy kék színű könyv 23. oldalába süllyesztve megtalálta a gyűrűjét, végszóra pedig felcsendült a kedvenc dal, mely igazából jel volt a vőlegénynek, aki előbújt az egész napos rejtekhelyéről, és térden állva kérte meg szíve választottjának kezét. Persze az Igen nem váratott sokáig, így happy enddel végződött a nap.
Bár Dávidnak sokat kellett fognia a fejét, hogy le ne bukjon, hiszen Reni miután hazaérkezett, ahelyett, hogy elolvasta volna az e-mailjeit (ahogy kedvese kérte), amelyben a teszt várta, még nekiáll vacsorát főzni párjának, aki minden egyes kanál leesésnél drukkolt, hogy ne találja meg szeleburdi szerelme az előre megfőzött ünnepi vacsit a sütőben. De a sikeres lánykérés tükrében már csak nevetnek ezeken az izgalmakon, és Reni máris belevetett magát a nyáron tartandó esküvő szervezésébe. Mi az, hogy belevetette??? Mire hétfőn bejött dolgozni már tisztában volt a helyszínnel, a vendégek számával, a költségekkel, kajával-piával. Nincs elvesztegetni való idő már addig.
|