Tegnap estére egy fiatalember szíve hölgyének lenyûgözésére és születésnapjának megünneplésére egy hajóra kérte a vacsorát, pincérrel, zenészekkel, 100 szál rózsával és az érkezésnél kifüggesztett ponyvával.

A meglepetés hajó idõben megérkezett, csapat, a zenészek elkezdett bepakolni, kezdett nagyon kis formás lenni a környezet. Pincérek terítették az asztalt, zenészek hangoltak, mi szórtuk a rózsákat és töltöttük fel italokkal a zenészeknek a várakozó helyiséget, hogy amíg váltják egymást a muzsikosok, addig iszogathassanak.

19 órára minden a helyére került, a gyertyákat meggyújtottuk, lámpákat lekapcsoltuk és vártuk a szerelmeseket.

A pincérünk kiállt a móló szélére ( nem volt kellemes, vacogott kicsit, mert a szél nagyon hideg volt és az esõ is csepergett, de hát a stílusos várás az stílusos várás) és várta a párt, hogy az asztalukhoz kísérhesse õket.
Az autó begördült, a párocska kiszállt, de a hangulat nem volt ideális. Amint késõbb kiderült már egy órája összekaptak és ezen semmi nem javított egész este.

Csak szó nélkül ültek, a lány semmit nem kért, nem fogadott el, csak ült és duzzogott, hallgatta a zenét, de nem érdekelte az egész. Pedig a srác igyekezett, hogy kellõképpen ünnepélyes és emlékezetes legyen a születésnap.
Emlékezetesnek emlékezetes lett, ugyanis a hölgy megkoronázta a vacsorát egy olyan kijelentéssel, melynek egyik férfitársunk sem örült volna.  
Itt már elszabadultak az indulatok, törtek a poharak, repült a torta. A pincéreink csak feszülten figyeltek, hogy mit hozhat még ez a hirtelen fellángolt olasz mentalitás.

A válság és a helyzet gyors kezelésére azonnal szóltunk a kapitánynak, kikötöttünk hívtunk egy taxit és hölgyet és az urat külön kocsiba ültetve és hazaindítva kicsit csillapodtak a kedélyek.

Ezek után gyorsan eltakarítottuk a vacsora és egy-két kellék nyomait, összeszedtük a rózsákat, segítettünk a zenészeknek és egy kicsit szomorúan távoztunk a hajóról.

Sajnáljuk , hogy ez nem a legboldogabb estélyük lett, reméljük hamar kibékülnek.