A vezetésre egy direkt off-road túrákra kialakított 8 hektáros pályán van lehetőség. A pálya Budapesttől mintegy 35 km-re, Mende határában helyezkedik el, távol a város zajától.
Ezen a sáros, árkokkal, meredek lejtőkkel szabdalt pályán próbálhatja ki vezetési tudását a résztvevő. Az autós program 2 órát vesz igénybe, ebből 30 perc elméleti oktatás, és 1,5 óra aktív vezetés, itiner segítségével.
Az autóban a résztvevő mellet instruktorunk segíti a vezetést.
A hátsó ülésen plusz 2 személy részt vehet az autós programon, és közben megörökítheti az élményvezetést.
Bevállalósabbaknak lehetőség van az autót kipróbálni extrémebb körülmények között is.
Az erre a célra kialakított tesztpályán, és az erdőben kiépített nyomvonalon teheti magát próbára a megajándékozott.
A terepen való autózás megköveteli túraruházatot, a gumicsizma javasolt! A program után lehetőség van zuhanyzásra, a törölközőt senki se hagyja otthon!
A túra végén a sikeres résztvevőt oklevéllel jutalmazzuk.
Mikor, hogy vehetek részt az élményajándékon?
Előzetes egyeztetés alapján (min. 3-4 nappal a kiszemelt dátum előtt) a hét bármely napján megvalósítható a program.
Ilyen a meglepkés utalvány:
Az élmény utalvány formájában is ajándékozható, így az ünnepeltnek kell majd nálunk jelentkeznie 12 hónapon belül, hogy mikor szeretné a program szervezését.
Az utalvány plusz költsége 2500 Ft, mely a program árához hozzá adódik.
Hogyan, és mennyi idő alatt kaphatom meg az ajándék utalványomat?
Az ajándék átvételének lehetőségei:
- Személyesen: ingyenes
Minden munkanapon (hétfőtől-péntekig) reggel 9 óra és du. 16 óra között az irodánkban.
Akár a megrendelés napján, azonnal átvehetőek az élményajándék utalványaink.
Címünk: 1093, Bp., Lónyay u. 27, 2. em. 4.
- Futárral: 2.500 Ft
Budapesten belül bármely munkanapon, de akár hétvégén is, az ön által kért időpontban érkezik futárunk.
Élményajándék utalványainkat már másnap átveheti futárunktól, sürgős esetekben akár aznap.
A rendelés értékét akár futárunkkal is rendezheti átvételkor.
- Postai utánvéttel: 2.000 Ft
Az ország területén belül hétfőtől-péntekig érkeznek csomagjaink az MPL postaszolgálat által. Irodánkban felveszik az ön által megrendelt csomagot és a következő munkanapon reggel 9 óra és du. 16 óra között kézbesítik. Amennyiben nem tartózkodott senki a címen, aki átvehette volna, a következő munkanapon ismét megpróbálják. Ha ez az átvétel is sikertelen, akkor a legközelebbi postán kerül leadásra. Ott a megfelelő személyi okmányokkal hivatalon nyitvatartási időben át lehet venni.
A megrendelt ajándék anyagi részét a postással vagy a postán utánvét tudja rendezni.
A feltűntetett túra árak természetesen az Áfát tartalmazzák.
Fogyasztói vélemények:
penesz (csütörtök, 2010 nov. 25 )
Értékelés:
Hihetetlen, hogy egy ilyen terepjáróval milyen utakon és helyzetekben lehet közlekedni. Párszor azt hittem, hogy felborulunk.
Az itiner
rész is fantasztikus volt. Szóval összegezve páratlan élmény.
Köszi mindent! Üdv. Lakner Á.
Fantasztikus volt a repülés és profi a szervezés.
Egy barátomat hívtam magammal, hogy osztozzunk az élménybe.
Kollégájuk, G. Gergely szakszerű és tapasztalt pilóta, aki felszállás előtt részletes tájékoztatást adott m...
Szeretném megköszönni a szombati Subaru vezetést Önöknek, életre szóló élményt sikerült szerezni a páromnak. Azóta mindenkinek elmesélte, hogy élete álma vált valóra!!!! Ráadásul abszolút meglepetésk...
Minden tökéletes volt, az limuzin pontosan érkezett, a sofőr nagyon illedelmes volt.
Abszolút profin szervezték az egészet, és köszönjük, nagyon meg voltunk elégedve a szolgáltatással.
Azt hiszem ez tényleg egy örök élmény marad az öcsém, és a vend...