Egy kisebb ismertetővel kezdünk, ami kb.10 percet vesz igénybe: lőtéri szabályzat, fegyver- és lőszerismertetők stb. Ezután mindenki kap egy fülvédőt és egy védőszemüveget, mert a nagyobb kaliberű fegyverektől akár halláskárosodást is szenvedhetünk, a forró hüvely pedig a szemünkbe illetve a bőrünkre is pattanhat. Javasolt a hosszú ujjú felső használata.
Bemelegítésnek jöjjenek a maroklőfegyverek.
Először egy rendőrségnél is rendszeresített Parabellum pisztollyal lövünk. Két tárat (2*10 lőszer) üríthetünk ki az emberalakos céltáblára.
Ezután az amerikai filmekből jól ismert Glock-al lőhetünk 20-at!
Most már jöhet egy komolyabb. Egy HK SL8-as mesterlövész puskával lőhetünk 10-et, a 150 méteres sniper lőállásban.
A következő fegyver egy 12-es kaliberű Remington taktikai sörétes puska, azaz egy Shotgun. Ez a kaliberű puska igen nagy erejű, hatalmasat rúg és egy embert könnyedén hátralök, ha nem tart ellen. Ekkora erőt igen nehéz és fárasztó megfogni, így 10 lövést tettünk ebbe a csomagba. Fárasztó lesz, de nagyon élvezetes. Ha ezen túl vagyunk, akkor feltesszük a koronát az eddigiekre.
Talán a világon az egyik legismertebb, és legmegbízhatóbb fegyvere következik az AK 47-es, ezzel a legendával 10 lövést ereszthetünk el. Ez a program egy igazi adrenalin bomba, ami felejthetetlen élmény. A lövészet helyszíne egy Budapesttől kb. 20 km-re lévő kiépített, európai színvonalú lőtér!
Az élmény program időpontja:
A lövészetre a hét minden napján lehetőség van, a pontos időpontokról kérjük érdeklődjön ügyfélszolgálatunknál. (
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ; 0630/47-67-201 ) Ha esetleg nem egy konkrét időpontra szeretné a programot, hanem inkább ajándékba adná, hogy majd a megajándékozott dönthesse el mikor szeretne vezetni, úgy az autós élmény utalványunkat tudjuk ajánlani.
Az élmény utalvány leírása:
Az élmény utalványunk tartalmaz egy díszdobozt, benne egy mini DVD-vel, és leírást a programról. A DVD-n az ajándékozott megtekintheti az autós programot. Az élmény utalvány felhasználási ideje 12 hónap. Az utalvány plusz költsége 2500 Ft.
Az utalványok szállítási módja, és ideje:
Személyesen: ingyenes Az utalványok bármely munkanapon (hétfőtől-péntekig) átvehetők személyesen az irodánkban, reggel 9 órától, délután 17 óráig. Akár a megrendelés napján átveheti ajándékát. Címünk: 1930, Budapest, Lónyay u. 27, 2. em. 4
Futárral: 2500 Ft Budapesten belül, minden munkanapon, de akár hétvégén is az ön által kért időpontban érkezik futárunk az ajándékkal. Élmény utalványunkat sürgős esetben akár már a megrendelés napján is ki tudjuk szállítani. Az élmény utalvány végösszegét akár futárunknál is rendezheti.
Postán: 2000 Ft Az országon belül postán küldjük csomagjainkat. Az utalvány érkezése hétfőtől péntekig várható, reggel 9 óra és du. 17 óra között az előre egyeztetett napon. A csomag értékét utánvételesen, akár a postafutárnál is rendezheti.
Két, vagy több ajándék egyidejű vásárlásánál a szállítás ingyenes!
Fogyasztói vélemények:
gergo (szerda, 2010 ápr. 28 )
Értékelés:
Kedves Meglepkék!
Tegnap megejtettük a brutális lövészetet :-)
Hatalmas élmény és meglepetés volt!
/>
/> A párom azóta is ezt meséli, vissza-visszanézi a képeket, a videót. Azt mondja, nagyon-nagyon eltaláltam az ajándékát.
Köszönjük
szépen! Neki felemelő élmény volt a lövöldözés, nekem pedig, hogy tényleg olyan ajándékot adhattam, ami örök emlék
marad.
Az ajándék átadása és a meglepetés nagyon jól sikerült. Az kollégájuk nagyon kedves volt, aki a lövészeten foglalkozott velünk, s a meglepetés elnyerte a kívánt hatást. :) És szerencsénkre még az esõ sem esett.
...
A csokor és az üzenet sikeresen célba ért, feldobva a kézbesítettek napját.:)
Távol vagyok Magyarországtól ,de az Internet segítségével egy sikeres meglepetést sikerült közösen lebonyolíta...
Köszi a rugalmas együttműködést a ponyva kihelyezését illetően. Pár pillanatra megállt bennem az ütő, amikor kiderült, hogy az eredetileg kijelölt helyszínnel kapcsolatban külső probléma merült fel. De gyorsan, s kreatívan meg...
Kedves Meglepkés csapat!
Először is szeretném megköszönni, hogy időben megkaptam a csomagot.
Másodsorban azt, hogy ilyen tökéletes munkát végeztek Ön és munkatársai.
Nagyon nagy örömet sikerült okozni a születésnaposnak, nagyon örült a kreatív aj...