Régóta lehetőség van helikopterezésre a Meglepkéknél. Sok megrendelőnk, már többször is igénybe vette repülős szolgáltatásainkat, de a 2., 3. repülés után már jöttek is a kérdések:
„Nem lehetne kipróbálni, milyen is vezetni egy ilyen gépet?”
A kéréseknek utánanéztünk, és sikerrel jártunk.
A legújabb programunk a helikoptervezetés.
A program a budaörsi reptéren kezdődik 30 perces elméleti oktatással, melynek keretében a résztvevő megismerkedik a helikopter működési elvével, a kijelzőkkel, navigációs eszközökkel, és természetesen a biztonsági előírásokkal.
A felszállást követően a pilóta működés közben is megmutatja , milyen elven, hogy működik egy ilyen gép, majd átadja a botkormányt, és engedi, hogy a résztvevő forduljon, emelkedjen, süllyedjen, természetesen szigorú kontroll alatt.
Az egész program ideje kb. 1 óra, melyből 30 percet a levegőben töltenek.
A helikopterben az ülések maximum terhelhetősége 113kg, így akinek a súlya meghaladja a 113 kg-ot az sajnos nem vehet részt a programon.
Mivel a helikopter 4 személyes, a résztvevőn kívül, még 2 fő csatlakozhat a repüléshez, akik megörökíthetik az élményt.
Mikor, hogy vehetek részt az élményajándékon?
Előzetes egyeztetés alapján (min. 3 munkanappal a kiszemelt dátum előtt) hétfő-szerda között, illetve szombati napokon oldható meg a repülés.
Ilyen a meglepkés utalvány:
Az élmény utalvány formájában is ajándékozható, így az ünnepeltnek kell majd nálunk jelentkeznie 12 hónapon belül, hogy mikor szeretné a program szervezését.
Az utalvány egy díszdobozban tartalmaz egy mini DVD-t, a lemezen egy videó film van ízelítőnek, hogy az ünnepelt megnézhesse ajándékát.
Az utalványok megtekinthetőek a Meglepetés Utalványok menüpont alatt. Az utalvány plusz költsége 2500 Ft, mely a program árához hozzá adódik.
Hogyan, és mennyi idő alatt kaphatom meg az ajándék utalványomat?
Az ajándék átvételének lehetőségei:
- Személyesen: ingyenes Minden munkanapon (hétfőtől-péntekig) reggel 9 óra és du. 17 óra között az irodánkban. Akár a megrendelés napján, azonnal átvehetőek az élményajándék utalványaink. Címünk: 1093, Bp., Lónyay u. 27, 2. em. 4
- Futárral: 2500 Ft Budapesten belül bármely munkanapon, de akár hétvégén is, az ön által kért időpontban érkezik futárunk. Élményajándék utalványainkat már másnap átveheti futárunktól, sürgős esetekben akár aznap. A rendelés értékét akár futárunkkal is rendezheti átvételkor.
- Postán: 2000 Ft Az ország területén belül hétfőtől-péntekig érkeznek csomagjaink. A megrendeléstől számított 2 munkanapon belül átveheti a karácsonyra szánt élményajándékot, egyedi meglepetést.. A csomagjaink reggel 9 óra és du. 17 óra között érkeznek az előzőleg pontosított címre, és Ön akár a postással is rendezheti utánvét a tételt átvételkor.
Két vagy több ajándék egyidejű vásárlása esetén a szállítás természetesen ingyenes!
A szolgáltatás illetve a termék feltüntetett ára az Áfát tartalmazza.
Fogyasztói vélemények:
penesz (csütörtök, 2010 nov. 25 )
Értékelés:
Amikor beültem a helikopterbe annyi instrukciót kaptam, hogy már nem is emlékeztem az elején elmondottakra. Ám mikor felszálltunk és megkaptam
az irányítást már egyszerűbb volt. A pilóta nagyon kedves és segítőkész volt. Igaz a tájból semmit nem láttam a folyamatos koncentráció
miatt, de nem is erről szólt. Köszi, hogy mindent flottul intéztetek!
Kedves Szervező Urak!
Nagyon szépen köszönöm a Képet, nagyon jó az összeállítása, nagy sikere lett a szülinapon, sokan megcsodálták.
A futár kiszállítással is minden rendben volt. Máskor is szívesen fordulok önökhöz és ajánlom is a munkájukat!
...
Kedves Meglepkék!
Elnézést a késedelmes válaszért, nem tartózkodtam az irodában.
Összességében elmondhatom, hogy a program nagyon tetszett nekünk, profi és rugalmas volt a szervezés és a kivitelezés is (még előtte fel is hívtak, hogy vigyünk eső...
Köszönöm a lehetőséget, nagy élmény volt a számomra! Valamint szeretnék gratulálni a csapatukhoz! Kedves, udvarias, figyelmes, korrekt csapat és a mai világban, ez ritkaság számba megy! Beszéltem a pályán a kollégájával arró...
Igazán jól sikerült a meglepetés, édesapám még akkor sem gondolta volna, hogy ő vezetheti valamelyik Land Rovert, amikor elénk jöttek (bár ő elejétől fogva nem tudta, hova megyünk). Az pedig minket, kísérőket lep...