Ebben a téli csapadékos időben nincsen lehetőség a program megszervezésére, így erről csak utalványt tudunk adni.
500 m-es magasságban elrepülnek a Megyeri-híd, gödi Wellness Szálló, fóti Nagytemplom, fóti Filmgyár irányába, hogy megcsodálják a helyszíneket madártávlatból. A 30 perces repülés után visszatérünk a repülőtérre.
A repülés alatt madártávlatból szemlélve a földet, az igazi szabadság érzését élheti át. A hét bármely napján napfelkeltétől napnyugtáig van lehetőség sárkányrepülésre.
Az élményben sajnos nem vehetnek részt azok, akiknek a testsúlya meghaladja a 90 kg-ot. A programon való részvétel alsó korhatára 12 év. Aki még nem töltötte be a 18 életévét, kérjük szülei hozzájárulását, és azt, hogy kísérjék el a programra.
Amennyiben az időjárás kedvezőtlen feltételei miatt el kell halasztani a repülést, úgy lehetőséget biztosítunk egy másik alkalommal új időpont lefoglalására.
Mikor, hogy vehetek részt az élményajándékon?
Előzetes egyeztetés alapján (min. 3 munkanappal a kiszemelt dátum előtt) hétfő-vasárnap között oldható meg a repülés.
Ilyen a meglepkés utalvány:
Az élmény utalvány formájában is ajándékozható, így az ünnepeltnek kell majd nálunk jelentkeznie 12 hónapon belül, hogy mikor szeretné a program szervezését. Az utalvány egy díszdobozban tartalmaz egy mini DVD-t, a lemezen egy videó film van ízelítőnek, hogy az ünnepelt megnézhesse ajándékát. Az utalványok megtekinthetőek a Meglepetés Utalványok menüpont alatt.
Az utalvány plusz költsége 2500 Ft, mely a program árához hozzá adódik.
Hogyan, és mennyi idő alatt kaphatom meg az ajándék utalványomat?
Az ajándék átvételének lehetőségei:
- Személyesen: ingyenes Minden munkanapon (hétfőtől-péntekig) reggel 9 óra és du. 16 óra között az irodánkban. Akár a megrendelés napján, azonnal átvehetőek az élményajándék utalványaink. Címünk: 1093, Bp., Lónyay u. 27, 2. em. 4.
- Futárral: 2.500 Ft Budapesten belül bármely munkanapon, de akár hétvégén is, az ön által kért időpontban érkezik futárunk. Élményajándék utalványainkat már másnap átveheti futárunktól, sürgős esetekben akár aznap. A rendelés értékét akár futárunkkal is rendezheti átvételkor.
- Postai utánvéttel: 2.000 Ft Az ország területén belül hétfőtől-péntekig érkeznek csomagjaink az MPL postaszolgálat által. Irodánkban felveszik az ön által megrendelt csomagot és a következő munkanapon reggel 9 óra és du. 16 óra között kézbesítik. Amennyiben nem tartózkodott senki a címen, aki átvehette volna, a következő munkanapon ismét megpróbálják. Ha ez az átvétel is sikertelen, akkor a legközelebbi postán kerül leadásra. Ott a megfelelő személyi okmányokkal hivatalon nyitvatartási időben át lehet venni. A megrendelt ajándék anyagi részét a postással vagy a postán utánvét tudja rendezni.
A feltűntetett túra árak természetesen az Áfát tartalmazzák.
Fogyasztói vélemények:
Még senki sem írt véleményt erről a termékről. Kérem, jelentkezzen be és írjon egy véleményt.
Tisztelt Meglepkék!
Az Ariel atom-vezetést én a páromnak szántam meglepetésként, mert imád vezetni és imádja a gyors autókat. Nagyon meglepődött, mikor a reptéren meglátta az autót, és mikor megtudta, hogy vezetheti is, alig akarta elhinni. A 4.k...
Kedves Meglepkék!
Így utólag bevallom féltem, hogy szerzek e olyan örömet a páromnak amit szerettem volna de most már tudom… IGEN.
Azt mondta, hogy egyik legnagyobb álmát kapta tőlem/álltatok és mivel velünk volt a kisfia is az ő szemében azó...
A Besenyei repülés
A kaland szuper volt! Nagyon jól éreztem magam ,olyan volt mint a kamaszoknak az elsõ aktus mire észbe kaptam már vége is volt a gondok csak akkor kezdõdtek mikor leszálltunk és elindultam hazafelé még ...
Én ugyan csak kisérő voltam, de az öröm amit a gyerekemnek okozott nekem is átjött. Várom a " bővített" változatot jövőre. Külön köszönetet a helyszínen tartózkodó 'Meglepkéknek' a jó hangulatú szervezésért és a duplázásért.
Üdv Bővebben...