Ennél az élményajándéknál egy 2 személyes motoros repülővel tapasztalhatja meg, milyen érzés azokat a figurákat átélni, melyeket a földről nézve csak a közönség morajlása jelez.
Az műrepülés extrém élménye garantált.
Bemutatkozás és az első megdöbbenés után beöltözés és a beszállás. Majd felbőg a motor és irány a felszállópálya! A negyed órás repülő program alatt a pilótánk megmutatja, hogy milyen elemekből és figurákból áll egy versenyprogram, figyelembe véve a résztvevő terhelhetőségét.
A repülésen biztonsági okokból a súlykorlát 100kg, a magassági korlát pedig 200cm.
Izgalmasabbá és fokozhatóvá tehető még jobban a meglepetés, ha a kiválasztott kiszállítása a reptérre bekötött szemmel történik. Ebben az esetben már csak a gép mellett eszmél fel, hogy mi is fog történni vele.
A műrepülés 15 perc hosszú, de a teljes program kb. háromnegyed óra.
Igény estén a belsőkamerás felvétel is megoldható 8.000 Ft ellenében. Kollégáink elhelyeznek egy speciális optikát az ünnepelttel szemben, mely rögzíti a „szenvedést”!
A lemezre kiírt anyagot pedig a 3-4 nap elteltével eljuttatjuk önhöz.
Mikor, hogy vehetek részt az élményajándékon?
Előzetes egyeztetés alapján (min. 4 munkanappal a kiszemelt dátum előtt) a hét bármely napján megvalósítható a program.
Ilyen a meglepkés utalvány:
Az utalvány egy díszdobozban tartalmaz egy mini DVD-t, a lemezen egy videó film van ízelítőnek, hogy az ünnepelt megnézhesse ajándékát.
Az utalvány beváltása:
Az utalvány exkluzív kinézetével és a benne lévő meglepetéssel egy komplett ajándék. Nem szükséges külön becsomagolni sem, esetleg egy masnival vagy egy kísérőkártyával díszíthető.
Az utalvány ára a szolgáltatás költségéből és az utalvány előállítási értékéből ( 2500 Ft) adódik össze.
Az utalvány átvételekor kollégáink feljegyzik az azonosító kódot, hogy tudják ki és mikor ajándékozta. Így utána bárki is kapja, bárkinek is adja ajándékba mikor a Meglepkéket felhívja, hogy átélné az élményt bediktálja a kódot csapatunk pedig azonnal intézi a legmegfelelőbb időpontot.
Az utalványt a megajándékozott egy éven (12 hónap) belül bármikor felhasználhatja. Így õ határozza meg azt az időpontot, mely minden szempontból kényelmes és megfelelő neki.
A 12 hónapos időkorlátot azért kellett létrehoznunk, mert a szolgáltatások költsége változik. Egy évig tudjuk garantálni, hogy a megvásárolt szolgáltatás az adott áron teljesíthető.
Hogyan, és mennyi idő alatt kaphatom meg az ajándékomat?
Az ajándék átvételének lehetőségei:
- Személyesen: ingyenes Minden munkanapon (hétfőtől-péntekig) reggel 9 óra és du. 16 óra között az irodánkban. Akár a megrendelés napján, azonnal átvehetőek az élményajándék utalványaink. Címünk: 1093, Bp., Lónyay u. 27, 2. em. 4.
- Futárral: 2.500 Ft Budapesten belül bármely munkanapon, de akár hétvégén is, az ön által kért időpontban érkezik futárunk. Élményajándék utalványainkat már másnap átveheti futárunktól, sürgős esetekben akár aznap. A rendelés értékét akár futárunkkal is rendezheti átvételkor.
- Postai utánvéttel: 2.000 Ft Az ország területén belül hétfőtől-péntekig érkeznek csomagjaink az MPL postaszolgálat által. Irodánkban felveszik az ön által megrendelt csomagot és a következő munkanapon reggel 9 óra és du. 16 óra között kézbesítik. Amennyiben nem tartózkodott senki a címen, aki átvehette volna, a következő munkanapon ismét megpróbálják. Ha ez az átvétel is sikertelen, akkor a legközelebbi postán kerül leadásra. Ott a megfelelő személyi okmányokkal hivatalon nyitvatartási időben át lehet venni. A megrendelt ajándék anyagi részét a postással vagy a postán utánvét tudja rendezni.
A feltűntetett túra árak természetesen az Áfát tartalmazzák.
Fogyasztói vélemények:
Még senki sem írt véleményt erről a termékről. Kérem, jelentkezzen be és írjon egy véleményt.
Kedves Meglepkék!
Nagyon szépen köszönöm a fiatalok nevében is a tegnapi éjszakai, naplementés meglepetés sétarepülést és a nagyon kedves, udvarias, barátságos figyelmes hozzáállást és kiváló élmény szervezést.
Kedves Meglepkék!
Felejthetetlen élményben volt részem, hogy édes-kettesben lehettem a Citadellán a párommal. Minden finomság volt, amit kértünk, jól éreztük magunkat! :-) Szép volt a kilátás is, ideális randi-helyszínnek!
Mindenkinek ajánlom...
A meglepetést én kaptam a 21. szülinapomra. A fogadtatás kedves volt, mindent érthetően elmagyaráztak az autóval és a pályával kapcsolatban. Az élmény fantasztikus volt, megyünk máskor is. :)