Kategóriák

Csapatépítés extrém vízi programmal

Extrém vízi program a nyár elején a munkatársakkal? Nemi is hangzik olyan rosszul! Sőt!

Általában nem a nyár legelején vesszük ki a szabadságot, sokaknak nincs is erre még lehetősége, hiszen még a különféle projekteken dolgoznak. A nyári szünidő inkább már a július végét, augusztust jelenti, akkorra tervezzük a nyaralást, amikor már teljesen kifulladva és kifáradva érezzük magunkat. Június elejétől azonban a munka általában már félgőzzel művelődik, hiszen nem egyszerű azért egy hosszabb pihenés nélkül az évet végignyomni. Azért mondom, hogy hosszabb pihenés nélkül, mert persze ott van az a néhány hosszú hétvége, vagy egy-két ünnepnap, de azokat nehezen lehetne rendes pihenésnek nevezni, általában inkább átalszunk egy ilyen hosszú hétvégét, minthogy valami kellemessel töltenénk el az időt.

A téli szünet még talán a kissé hosszabb, de ki fog karácsony és szilveszter közepén pihenni, az inkább a buliról és az evés-ivásról szól, mint pihenésről és kikapcsolódásról. A pihenés a nyári időszaké, amely azt jelenti, hogy pihenés valamilyen víz mellett, pihenés és kirándulás a természetben, messze, távol a megszokottól, a városól és a hétköznapoktól. Na de, érdemes azért tenni néha valamit, hogy a nyaralásig eltelt időszak még pozitív és produktív legyen.

A csapatépítő program mindig jól jön, de kiváló akkor, amikor már mindenki csak nyűglődik az irodában a melegtől, attól, hogy nincs kedve dolgozni, hogy inkább lenne a strandon, hogy már lassan unják egymást is stb. A különféle csapatépítő program, mint például az extrém vízi program, amiről most mindjárt részletesebben is szó esik egyszerűen feldobja a társaságot, egy időre, órákra, elfelejteti velük, hogy hol vannak és mit csinálnak. Olyan értelemben, hogy egy időre barátokká válnak azok, akik között eddig csak munkakapcsolat volt, ez pedig egy olyat jelent, amelyet már igazából később sem lehet visszafordítani. Hiszen, akik már egyszer nem csak hivatalosan tekintettek egymásra, azok között már valami kialakult, és azt nem is kell visszafordítani. De ez is a csapatépítés lényege, hogy azok a munkatársak között, akik a mindennapokban találkoznak, legyen köztük valami olyan viszony, ami megkönnyíti a munkát is. Ez pedig általában a bizalom. Olyan csapatépítő programra van tehát szükség, amely elsősorban bizalmat alakít ki a munkatársak között, de oly módon, hogy ők észre sem veszik azt, másrészt pedig hogy felszabadítsa őket, hogy újra valami újult energiával foghassanak bele a munkába.



Az extrém vízi program például ilyen, legyen szó a jetlevről, a jetboardról, vagy a hoverboardról, de a rafting, a merülés, a fánk, wakeboard és a vízisí is tökéletes élményt nyújt. De melyiket válasszunk a csapatnak?

Ha csapatról van szó, akkor mindenképpen több emberben kell gondolkodni. Lehet 5 fős az a csapat, vagy 25 fős, a lényeg, hogy minden extrém vízi program megoldható, lehet, hogy kisebb csapatokra kell szétszedni benneteket, vagy várnotok kell egy kicsit, de a lényeg, hogy egyrészt soha senki nem marad egyedül, másrészt akár versenyeket is csinálhattok. Ha az extrém élmény még a küzdelemmel is párosul, akkor az adrenalin biztosan az égi magasságokba szökik majd. A csapatoknak egyébként a dunai fánkozást vagy wakeboardozást ajánljuk, hiszen az egyik igazi csapatélményt nyújt, sikítással, visítással, de a merülés is kiváló, esetleg együtt részt vehettek egy búvár tanfolyamon is. Vagy ha egészen a Balatonig vagy Győrig elmerészkednétek, akkor ott is egy kiváló banánozás várhat rátok, méghozzá nagy kanyarokkal és akár vízi városnézéssel is. Ha ez nem elég, akkor pedig válasszátok a motorcsónakos élményt, amely már szintén extrém vízi program számába sorolódik be. 

Facebook
Az oldal tetejére